ISKOLAI RENDEZVÉNYEK
Január iskolánk életében a félévi értékelés időszaka. Ekkor ad számot minden tanulónk a félév alatt szerzett tudásáról, és kapja meg félévi bizonyítványát.
Január 18-án és 19-én tartottuk osztályozó értekezletünket, ahol a lezárt szaktárgyi érdemjegyek mellé közösen hozott magatartás és szorgalom jegyek kerültek. Február 3-án Tiszakürt tantestületével közös félévzáró értekezleten, az iskola vezetése értékelte az I. félév munkáját.
Összegyűjtöttük azoknak a gyerekeknek a névsorát, akik a félév során kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el. Akikre büszkék vagyunk:
1. osztály: Oberna Dominik, Kolompár Marcelina Lackó Sándor Zámbó Csaba Tóth Martin
2. osztály: Csajbók Gergő Marsinszky Beáta Vanda Palotai Anna Beatrix Szvoboda Máté
3. osztály: Balogh Nóra Galvácsi Csaba Kecskés Laura Oberna Zsolt
4. osztály:Cseh Nóra Szántó Krisztián Türke Fanni Alexandra Gyertyános Noémi
5. osztály: Halmai Zsolt Lukács Dániel Pillár Richárd
6. osztály: Cseh József
7. osztály: Halmai Vivien Makula Annabella Túri Bence Velő Norbert
8. osztály: Horváth Varga Zsolt Négyesi Nikolett Pillár Balázs
Január 26-án Komplex tanulmányi versenyt tartottunk az 5-6. osztályos tiszakürti és csépai diákok között. A verseny minden feladata a vízhez kapcsolódott. Többségében természetismereti feladatokkal találták szembe magukat a diákok, de szerepeltek közismereti fejtörők is. Eredmények:
5. osztály
I. Tiszakürt csapata
II. Csépa Halmai Zsolt, Blümel Zoltán, Fialka István, Jordán Tünde, Radics Arnold
III. Csépa Pillár Richárd, Lukács Dániel, Kővári Tünde, Sánta Patrik, Gyóllai Dániel
IV. Tiszakürt csapata
6. osztály
I. Csépa csapata. Papp Dániel, Pintér Edina, Marsinszky Zoltán, Kiss Alexandra, Hauser Barbara
II. Csépa csapata Cseh József Lakatos Borbála, Túri Péter, Egedi Zsanett, Györe Laura
III. Tiszakürt csapata
IV. Tiszakürt csapata
Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak. Köszönjük a szervezést és a felkészítést Kuti Gáborné Marcsika tanító néninek és Deák Mónika tanító néninek
Már évek óta hagyomány a szülők részére tartott Nyílt tanítási napok megrendezése. Ebben az évben rendhagyó módon, hétköznap február 15 és 16-án tekinthettek be a szülők a diákok mindennapi életébe. Örömmel vettük az érdeklődést.
8. osztályos tanulóink középiskolai jelentkezési lapját február 19-ig kellett elküldeni iskolánknak. Tanulóink közül mindenki továbbtanul. 4-en gimnáziumban, 6-an szakközépiskolában, 8-an szakiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Február 12-én Farsangi ünnepség volt az iskola tornatermében. Nagyon jól sikerült a rendezvény. A jelmezes felvonuláson sok ötletes, igényes maszkát láthatott mindenki. A felnőttek közül is sokan jelmezt öltöttek magukra. Köszönjük a lelkes szereplést a takarító néniknek, szülőknek, pedagógusoknak. Karaoke és Tátika versenyre több csapat is benevezett. A legjobb produkciók:
Karaoke
I. Lakatos Borbála, Györe Laura, Pintér Edina, Rostás Henrietta, Gyertyános Nóra, Szalai Diána, Kőrösi Gizella
II. Rostás Mária, Kolompár Renáta, Radics Vivien
Tátika
I. Halmai Vivien, Fialka Mariann
II. Belényesi Evelin, Gyóllai Nikolett, Egedi Zsanett, Gyertyános Noémi
III. Czinka Tímea, Szalai Leila
A produkciók mellett zene büfé és tombola szórakoztatta a vendégeket. Köszönjük minden szülői munkaközösségi tagnak a segítő közreműködést.
Sportoló diákjaink Kunszentmártonban a Toldi kondi versenyen vettek részt februárban. I. helyezést ért el Papp Dániel bordásfalnál lábemelésben, Gálik Máté tömött labdadobásban. II. helyezett lett Vaszil Lajos tömött labdadobásban. Gratulálunk teljesítményükhöz.
Sakkozóink részt vettek a Megyei Diák Sakk Olimpián. Egyéniben szerzett eredményeik:
III. hely Gyóllai Nikolett IV.kcs., Cseh Nóra II: kcs., Marsinszky Beáta I.kcs., Pillár Richárd II. kcs, Szepesi Nikolett III. kcs.,
VI. hely Cseh József III. kcs.
A diákönkormányzat szervezésében az osztályok labdajátékokban mérték össze tudásukat. Izgalmas délutánokat töltöttek együtt a gyerekeik. Köszönjük Obernáné Nagy Gizella és Tarcsányi Roland segítségét.
Március 4-én szakmai napot tart iskolánk az érdeklődő pedagógusok számára. Az integrációs nevelés és oktatáson belül elért eredményeinket mutatjuk be. Négy megye iskoláiból és a kistérség intézményeiből várunk vendégeket.
|